I. Az előkészítés/ expozíció:
- Van egy vitatott emlékmű-tervezet, amely bírálói szerint Magyarországot a náci Németország áldozatának mutatná be - ezzel elhallgatva szerepét a magyar holokausztban
II. A bonyodalom/ konfliktus:
- Ezt az emlékművet két nappal a választás megnyerése után elkezdte megépíteni a kormány. Holott Orbán Viktor azt ígérte egy MAZSIHISZ-nek írt februári levelében, hogy a kérdés megvitatására Húsvét után kerül sor.
III. A cselekmény kibontakozása
- Az építés miatt tiltakoztak tegnap politikusok és civilek is. Volt tüntetés, kordonbontás.
IV. Tetőpont
- Kálmán Olga meghívta műsorába Schiffer Andrást - alapvetően egy teljesen más téma (a most vasárnapi választás) kapcsán: http://www.atv.hu/videok/video-20140408-schiff
- Ezzel elszabadult a komment-apokalipszis.
V. Megoldás
- Egyelőre nincs, a szereplők sorsa még nem rendeződött megnyugtatóan
És hogy milyen tanulságokat vonhat le a fenti tragikomédiából az egyszeri blogger?
1. Egy érzékeny történelmi korszakról szóló emlékművet addig nem lehet megépíteni, amíg nincs róla társadalmi konszenzus.
2. Ha esetleg valaki mégis úgy gondolja, hogy megépíti, akkor az a minimum, hogy hazudni nem illik róla.
3. Tüntetni, kiállni azért, amiben hiszünk, jó dolog. Más nem fogja megtenni helyettünk.
4. Schiffer András érvelését - miszerint a baloldal túl sokat rugózik az ügyön, holott fontosabb dolgokkal is el lehetne foglalva, mint pl. munkahelyteremtés vagy a választási kudarc értékelése - tévesnek tartom. Lehet, hogy "csak" egy szoborról van szó, ám ennek a szobornak sokkal nagyobb a szimbolikus ereje. Ugyanis reprezentál egy olyan történelem-szemléletet, ami veszélyesen kezd emlékeztetni a mostanában előretörő radikális világképhez. Ezen túlmenően pedig a mai társadalmi megosztottság jelképe is lehet, ahogy ezt a kommentek özöne is jól leképezte. Az egyik oldal vidáman ballib-rettegőzött, míg a másik nácizott. Szokás szerint nem megérteni akartuk egymást, hanem ahhoz ragaszkodtunk, hogy igazunk legyen. Ez nem jó irány. Ráadásul azt sem értem, hogy Schiffer miért állította párba az emlékmű kérdését a munkahelyteremtéssel. Nem gondolom, hogy attól még, hogy foglalkozunk az egyikkel, a másikkal ne tudnánk. Mindkét kérdés nagyon fontos, csak másképp. Én elvárom egy politikustól, hogy mindkettőt a helyén kezelje. Ugyanakkor az korrekt volt (és bizony Kálmán Olga nem akarta meghallani), hogy S.A. többször is elhatárolódott az emlékmű-koncepciójától és attól a módtól, ahogy a Fidesz ezt intézte.
5. Kálmán Olgát alapvetően kedvelem, de most pont az egyik legnagyobb erénye vált a legnagyobb gyengeségévé: nem tudta mikor kell abbahagyni. K.O. ha vérszagot érez, nem ereszti az áldozatát. Ez egy újságírónál nagyon hasznos tulajdonság, de tegnap este sem ismerte fel, hogy vissza kellett volna venni a lendületből. Ráadásul nemcsak hogy ezen az egy kérdésen rugózott (pedig azért két nappal a választás után nyilván lett volna még mit kérdezni Schiffertől), hanem még fájóan elfogultnak is bizonyult. Mentségére legyen mondva, hogy úgy tűnt őszintén megdöbbentette Schiffer közönyös hozzáállása. De egy profinak titulált újságíró igenis legyen képes arra, hogy háttérbe szorítsa a személyes érzéseit és véleményét.
Hát röviden ennyi, a katarzis elmaradt. Talán majd lesz, ha nem legyőzni akarjuk a másikat minden áron, hanem inkább megérteni. Például úgy, hogy valódi, kölcsönösségen alapuló párbeszédet kezdeményezünk pártcélok nélkül. Ez nemcsak Kálmán Olgára és Schiffer Andrásra igaz, hanem az emlékmű építőire is. És persze ránk is.
Az utolsó 100 komment: